Hakoy óriás U-alakú ülőgarnitúra

beépített ágygéppel

259 990 Ft Várjuk megtisztelő érdeklődését

Kívánságlistára Hozzáadás a kívánságlistához Hozzáadva a kívánságlistához

Hakoy óriás U-alakú ülőgarnitúra, ágyazható funkcióval szerelve!

A Hakoy U-alakú ülőgarnitúránk méretei önmagában is igen tekintélyesek, viszont ha szeretnénk megmutatni egyedi kakaó barna színű szövetét, akkor még a bútor méreteinél is jóval nagyobb térbe ajánlatos elhelyezni.

A kanapé felső részét erős, szinte mindent kibíró zsákszövettel borították, alját pedig egy szintén csokoládét idéző bőrhatású szövettel. Ezzel tervezői úgy megdobták a kanapé hangulatát, hogy így aztán mindent mondhatunk a Hakoy-ra, legkevésbé azt nem, hogy unalmas lenne. Ülő-, illetve fekvőfelülete mindenütt kimondottan széles, ezért bátran kijelenthető, hogy a gyerekek kedvence lesz. Egyenes, szinte törésmentes felszíne szinte csak úgy hívogat a játékra.

A Hakoy-jal ugyanakkor a szülők is elégedettek lesznek, hisz elegendő helyet biztosít majd mindkét félnek egy kényelmes elnyújtózásra. A kanapé háttámlái viszonylag alacsonyak, ám a Hakoy inkább szól a fekvésről, semmint az ülésről.

És bár a garnitúra első ránézésre is kellő helyet biztosít egy kiadós alvásra, mégis rendelkezik ágyfunkcióval. Sok bútorvásárlót csalódás szokott érni, amikor rájönnek, hogy bizony még egy nagyobb méretű L-alakú garnitúra ággyá alakítása után sem kapnak elég helyet két felnőtt ember elszállásolására… Ezeknek az embereknek van egy jó hírünk: a Hakoy U-alakú ülőgarnitúr a fenti problémát maradéktalanul megoldja majd…

Méret: 360 x 200 x 180 cm

Minden garnitúrából csak egyetlen darab található készleten, érdemes tehát mielőtt felvenni kollégáinkkal a kapcsolatot.

Válogasson több száz ülőgarnitúra közül, üzletünkben!

Áraink a készlet erejéig érvényesek, érdeklődni tud kollégáinknál az elérhetőség linkre kattintva.

 

f