Osasco ülőgarnitúra

Ágyazható és ágyneműtartós rendelhető garnitúra

654 900 Ft Várjuk megtisztelő érdeklődését

Kívánságlistára Hozzáadás a kívánságlistához Hozzáadva a kívánságlistához

Osasco ülőgarnitúra, az ágyazható és ágyneműtartós családi csoda!

A nappali egy olyan helye kell, hogy legyen a lakásnak, ahová mindig szívesen érkezik meg, illetve indul el az ember. Ezért felettébb hangsúlyos, amikor ezen helység központi berendezési tárgyáról a kanapéról kell döntenünk. A XXI.századba lépve az ülőgarnitúrák tervezőinek is új irányokba kellett tekinteniük, hisz sokat és mindig változó világunkban megjelent egy új igény és szempont az ülőgarnitúrákat illetően is. Ezen új elvárás, vagy koncepció mentén jelentek meg a kimondottan széles ülőfelületű L-alakú garnitúrák, melyek tágas helykínálatukkal már-már egy különálló saját mikrokörnyezetettel is rendelkeznek.

Ennek a típusnak egy különleges darabja az Osasco, mely kényelmes és minden igényt kielégítően széles felületeivel bőséges helyet kínál családunk és barátaink számára egyaránt.

Talán mondanunk sem kell, hogy ez a kanapétípus első sorban fekvős, és csak másod sorban ülős.

Alakja a nagy anyahajókat idézi, -szoktuk mondani-, hisz alul két oldalán a lábazat svégan csapott, mely megoldás nem csupán design megfontolásból született, hanem a kanapé mellett való eljárást is megkönnyítendő. A kanapé felső szövetborítása tört fehér, anyaga pihe-puha szövet, melyre nem árt vigyáznunk, hisz viszonylag nehezebben tisztítható. Lábazata hófehér, textilbőrből készült, melyet játszi könnyedséggel letörölhetünk majd. Az ülőfelület ízlésesen steppelt, fejtámlái mindenütt egyénileg állíthatóak. Egyetlen széles karfája nem is igazán karfa, a szó hagyományos értelmében, hanem egy állítható magasságú párnaszerűség. Az Osescohoz jár továbbá a képeken is látható párnák sokasága, melyek a kényelmes ülésben nyújtanak nagy segítségét, és valljuk meg látványnak sem utolsók. Bár a kanapé méretei miatt gyakorlatilag bármely oldalán kényelemesen elalhat egy felnőtt ember, azért a biztonság kedvéért rendelkezik egy kihúzható vendégággyal is.

Amennyiben az Osesco elnyerte tetszését és szívesen kipróbálná  személyesen is, kérjük hívjon minket bátran telefonon és érdeklődjön az aktuális készletekről. Áruházunk rendkívül széles kínálattal várja Önöket, hogy kollégáink segítségükre lehessenek abban, hogy megtalálják álmaik kanapéját.

Méret: 300 x 250 cm

Látogasson el üzletünkbe és válogasson kedvére több száz bútor közül!

A weboldalunkon feltüntetett árak és hirdetések csupán a készlet erejéig érvényesek, érdeklődjön kollégáinknál.

f