Kanapé – Cica világ…

Cica világ

2016 augusztus 29-én születtem 6 testvérkémmel együtt. Életem első hetét vakon és süketen töltöttem, a világomat anyukám és testvéreim bolyhos teste jelentette. Biztonságban voltam, melegben, és sose éheztem. Ez volt ám az aranyélet! Miáuu!

De aztán három hetesen valami nagyon rossz dolog történt velem. El kellett költöznünk a biztonságos fészkünkből. A mama egy bokor tövébe vitt minket, amíg ő új menedéket keresett kis családunknak. Aztán egyesével elvitte az új helyre a testvéreimet. Én türelmesen vártam a soromra, de mikor már minden nővérkémet és bátyuskámat elvitte, kezdtem türelmetlen lenni. Hangos nyivákolásba fogtam, hátha anyukám meghall és gyorsabban jön értem. Már órák óta vártam a hűvös, őszi időben. Éreztem, ahogy apró csontjaimba bekúszik a dermesztő hideg és elhomályosítja a tudatomat. Úgy döntöttem picit behunyom a szemem és alszom egyet. Ez mindig segített abban, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg a mami vadászott.

Egy zúgó, idegesítő hangra ébredtem. Szemeimet nehezen tudtam kinyitni és a torkom is fájt. Amennyire tudtam, szétnéztem és ijedten tapasztaltam, hogy két döglégy kering körülöttem. Próbáltam elhessegetni őket, de annyira gyenge voltam, hogy nem tudtam megmozdulni. Utolsó próbálkozásként nyávogni kezdtem, olyan hangosan, ahogy csak bírtam, hátha elijesztem a legyeket, vagy valaki meghall, és a megmentésemre siet.

Nem is kellett sokat várnom, és hatalmas kéz felkapott és valami rongyba bugyolált. Kicsit megszeppentem, hogy ki ez, és hová visz, de örültem, hogy legalább az undok rovaroktól megszabadulhatok. Egy ládában kaptam helyet, meleg rongyok között és a kéz gazdája a szememet is megtisztogatta a sok váladéktól. Kaptam finom tejecskét is, ami enyhítette korgó pocakom éhségét és a pocakomat is megmasszírozta a megtalálóm, ahogy előtte a mama is tette.

Egy héttel később, már igazán elememben voltam. Egész nap szaladgálhattam megmentőm és kedvese otthonában és, ha elfáradtam, nyugodtan bújhattam hozzájuk. Ilyenkor mindig álomba simogattak és kedves szavakat mormoltak a fülembe. Ebben az időben nagyon megragadta a figyelmemet egy nagy, narancssárga valami. A gazdáim kanapénak hívták, és ezen pihenték ki a nap fáradalmait, vagy erről néztek együtt színes, hangos mozgó képeket egy fekete dobozban. Egy ideig csak úgy jutottam fel a tetejére, ha felvettek, de hosszas próbálkozás után, egyedül is fel tudtam mászni erre a hatalmas bútordarabra. Pótmamám és pótpapám nagyon büszkék voltak, mikor látták, hogy sikerült feljutnom és nem pottyanok ismét a hátamra vagy a popómra, mint előtte oly sokszor.

Nagyon megszerettem ezt a kanapét. Puha volt és kényelmes, párnái között pedig könnyen elbújhattam, hogyha a család kutyái bejöttek a házba és birodalmam ostromlásába kezdtek. Mivel még kicsi voltam, nem mehettem ki a kertbe, így a lakás jelentette az én kis világomat, a kanapé pedig ennek központját. Sokat másztam fel rá és játszottam el, hogy egy fán vadászó párduc vagyok, vagy a szavannán lesben álló oroszlán.

Évekig ugráltam, játszottam és koptattam a körmöm ezen a kanapén. Ennek köszönhetően a színe kifakult, anyaga szétfeslett, rugói pedig néhol már kiálltak. De én így is szerettem.

            Egyik nap, amikor a kinti vadászatból a házba tértem, valami furcsa szagot éreztem. Elkezdtem körbeszaglászni a házban, és az illatfoszlányok a kanapémhoz vezettek. Mikor felnéztem elszörnyedve láttam, hogy univerzumom közepe eltűnt! Kedves narancssárga lakhelyem hűlt helyét egy sötétkék otrombaság foglalta el. Ráfújtam, borzoltam a szőrömet és minden lehetséges módon próbáltam a frászt hozni az új jövevényre, hátha megijed és visszaváltozik az én öreg barátommá. De ez egy igazán bátor szörnyeteg volt. Nem hatották meg gyenge próbálkozásaim. Este hazajött a család és elfoglalták helyüket az új kanapén, mintha nem változott volna semmi. Idegenkedésemet látva az új bútordarabtól, felkaptak és feltettek az ülőgarnitúrára. Először nem tetszett, de mikor elheveredtem rajta, jóleső érzés töltött el. Puha volt és selymes. Rögtön álomba merültem a kényelmes párnák között.

            Másnap meglepődve tapasztaltam, hogy milyen pihentető éjszakám volt. Rég aludtam ilyen jól. Miután kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, végighúztam a szöveten a karjaimat, aminek ez meg se kottyant. Elámultam. Az előző kanapé borítása egy ilyen mozdulatomtól felhasadt volna. Miaúú és milyen jó ezen végig szaladni?

            Néhány nap elteltével, már nem is hiányzott az előző kanapé. Megbarátkoztam az új bútordarabbal és megengedtem neki, hogy ezentúl ő legyen a világom közepe.

Comments are closed.